Vissza az egészet!

2012. november 14 11:53

Egy kedves ismerősömet, Csabát úgy egy évvel ezelőtt saját csapatából kiemelve középvezetővé léptették elő egy fejlesztő cégnél. A cégnél policy, hogy első körben belső embert keresnek minden pozícióra. Vegyes érzésekkel fogadta a kinevezést, mert nyilván örült az elismerésnek, amivel az elmúlt években tett erőfeszítéseit jutalmazták így, de közben azt is érezte, hogy nem lesz könnyű továbbra is csapattagnak maradnia.

Ezután, amikor nem jöttek a várt eredmények és Csaba meggyőződése szerint több ízben is udvarias vitába szállt főnökével csapata érdekeiért, megkapta, hogy „nekünk nem szakszervezeti bizalmi kell, hanem a céghez lojális, erőskezű vezető.” 

Így aztán Csaba nem vitatkozott többet, mert hát mégiscsak a kinevezés, meg az új cégautó, meg minden…De reggelente egyre kevésbé volt barátja a tükör és már kedve sem nagyon volt bemenni.

A probléma megoldásaként kértek rá egy 360 fokost a külső HR tanácsadótól. Csaba rutintalan volt az ilyen tesztek világában, így az lett neki „eladva”, hogy megnézzük, mi lehet a gond, de ne aggódj, segítünk. Ezt követően mindenki szépen, őszintén elmondta a véleményét, az eredmény pedig az lett, hogy a csapat nem fogadja el őt vezetőjének, mert úgy érzik, nem áll ki értük eléggé, „elárulja” őket.  A külső HR-es tanácsa pedig: jobb lenne egy új ember a csapat élére.

Csaba összeomlott. Ennyit nem ért az egész kinevezés, visszaad inkább mindent. De már nem lehetett, a csapatát ekkorra elvesztette. A főnöke átrakta máshová, csapatával már csak távoli kapcsolata maradt. Ezután rövid időn belül felmondott és lelépett. (Fél éven belül az egész csapat lelépett az utolsó emberig)

Nem lett volna rossz, ha a HR tanácsadó nem csak a nagyon divatos 360-fokosról olvasott volna, de összefut Handy üres esőkabátjával is.   

A bejegyzés trackback címe:

https://jomunkaprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr844908336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása