Tegnap az egyik fiatal kollégának bekrepált a céges – és egyben egyetlen - laptopja. Hogy mitől ment tönkre pontosan, volt némi ködösítés, nem is ez a lényeg, de biztosan nem szándékosan tette tönkre és kész. Előző héten költözött új albiba, minden pénze a kaucióban volt. A gép munkaeszköz volt, a nélkül nem tud dolgozni. Bement hát és szólt a főnöknek, hogy átmenetileg kéne neki egy másik, hogy el tudja látni a munkáját.

Tartalék gép nincs, erre a főnök azt mondja – ismerve a kolléga pénzügyi helyzetét is  – „nem érdekel hogyan, oldd meg, vegyél másikat, vagy csináltasd meg ezt, én most biztosan nem veszek neked egy újat.”

Hallva a történetet, és látva rajta az őszinte kétségbeesést, megkérdeztem a csajtól, tudok-e segíteni, majd végül kölcsönadtam neki egy százast, abból már tud venni egy olyat használtan, mint amin dolgozott.  Ezzel a gesztussal elbűvöltem őt.

Guy Kawasaki arról ír, hogy a jövő az elbűvölőké. De elbűvölőnek nem csak alkalmazottként kell lenni, hanem főnökként is, mert: „a nap végén a cég egyik legértékesebb eszköze hazamegy. A kérdés, hogy másnap is bejön-e dolgozni. Az elbűvölő főnök arról ismerszik meg, hogy az alkalmazottai tudják, hogy értékesek és nagyra becsülik őket.”   

Vajon ez a szegény lány tudja, hogy értékes és nagyra becsült a főnöke számára? Aki nem én vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.