Nézem a filmet. Mintha egy fejvadász esettanulmányt hallanék. A jelentkezők sorban felvonulnak, és meggyőződéssel állítják, hogy „teljes mértékben” elhivatottak, a „legjobb” referenciájuk van, ez az „életcéljuk”, itt szeretnék „megvalósítani magukat”. Lehet, hogy kicsit pontatlanul idézem kijelentéseiket, de sem a filmben, sem itt nem is ez a lényeg. Kicsit leragadtam ennél a jelenetnél. Eszembe jutott hány hasonló eset fordulhat elő. Az egyik oldalon a munkaadó, a másikon a munkavállaló, és közöttük a személyzetis? háeres? fejvadász? Mindegy, minek nevezzük. Értékrendjükben pont a fentiek dominálnak (elhivatottság, referencia stb.), és ezek alapján szűrnek. Így aztán sokszor megesik, hogy nem találkozhatnak, dolgozhatnak együtt azok, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne. A vad, pökhendi, öntörvényű Driss-nek szerencséje volt, de munkaadójának is!

„Úgy tűnik, mintha a gyenge társadalmi kötelékek jótékony hatással lennének az innovációra és a gazdasági növekedésre. A gyenge társadalmi tőke és így a magas innovációs szint legjobb mutatója a régió nyitottsága a másságra és a kulturális aktivitásra. Minél több meleg pár, tervező, építész, zenész, táncos, fényképész, festő és színész található azon a bizonyos földrajzi helyen, annál nagyobb annak a régiónak az önmegújulási képessége. Ha ők nincsenek, a gazdaságnak befellegzett. A sikerhez több – nem pedig kevesebb non-konformistára van szükség.” írják a funky szerzők magyarul is megjelent, de már nem kapható könyvükben.

Kár lenne, ha a Philippe-ek és a Driss-ek nem találkozhatnának.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.